IKT műhely - Pillantás a jövőbe
2010 szeptember 30., csütörtök 01:00
Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója az Intel Developer Forum nyitó előadásában felvázolta azokat a trendeket és technológiákat, amelyek a számítástechnika piacát formálják, és egyszerre jelentenek kihívást és lehetőséget a technológiai ipar számára.
Funkciógazdag eszközök
Az ilyen trendek közé tartozik a funkciógazdag, internetre csatlakozó eszközök milliárdjainak elterjedése, amelyek közé tartozik a PC-k mellett a telefonok, a gépjármű elektronika, valamint az is, hogy a felhasználók gond nélkül akarnak mozogni ezen eszközök között, hogy online kapcsolatban maradjanak barátaikkal, információhoz jussanak, és szórakozzanak.
Otellini szerint a fogyasztók az adott célra leginkább megfelelő eszközt fogják kiválasztani, és nem fog egyetlen termék sem győzedelmeskedni a többi felett.
Otellini szerint a fogyasztók az adott célra leginkább megfelelő eszközt fogják kiválasztani, és nem fog egyetlen termék sem győzedelmeskedni a többi felett.
Intel: Folytonosság a különféle eszközök között
Ennek a folytonosságnak a szívében Intel technológia húzódik majd meg, amely okosabbá, erőteljesebbé, és végeredményben hasznosabbá teszi ezeket az eszközöket" - fogalmazott Paul Otellini nyitóbeszédében. Hozzátette, hogy az Intel ehhez a célhoz igazítja fejlesztéseit.
A jövő újdonsága: okostévé
"A tévéipar a jelenleg mindössze néhány online szolgáltatás felől a valóban integrált internetes modell felé mozdul el. Mi ezt az új kategóriát okostévének hívjuk, az első ilyen termékek hamarosan piacra kerülnek" - mondta el Otellini.
Az elnök-vezérigazgató ezt követően a tévéket online képességekkel felruházó Atom CE4100 processzorra és Google TV szoftverplatformra épülő termékeket mutatott be, amelyek idén ősszel jelennek meg, köztük a Sony Internet TV-vel, és a Logitech Revue-vel.
Kapcsolódási lehetőségek egyre szélesebb köre
Korábban a vállalat csak korlátozottan fektetett be a PC-n túlmutató területekre, az elmúlt egy év során azonban közel 10 milliárd dollárt költött ilyen felvásárlásokra.
Otellini elmondta, az Infineon Wireless Solutions és a McAfee nemrég bejelentett akvizíciói segíteni fogják a céget, hogy képes legyen olyan termékeket kínálni, amelyek a kapcsolódási lehetőségek szélesebb körét kínálják, és az online eszközök tágas körét érintő, egyre kifinomultabb online biztonsági támadásokkal szembeni hatékonyabb fellépést tesznek lehetővé. A Texas Instruments kábelmodemes üzletágának tervezett felvásárlása szintén illik a folyamatba, hogy a cég online szolgáltatásokkal vértezzen fel szórakoztatóelektronikai eszközöket.

Vezeték nélküli kijelzők
Otellini ezeken túlmenően beszámolt az Intel gyártástechnológiájának fejlődéséről. A vállalat készül a Core processzorok második generációjának bevezetésére, amely az ilyenkor szokásos nagyobb számítási teljesítmény mellett jobb integrált grafikát hoz el a tömegpiacra. Az Intel innovációi közül Otellini kiemelte még a Wireless Display technológiát is, amely lehetővé teszi kijelzők vezeték nélküli csatlakoztatását.
Integráció felsőfokon
Az új, 32 nanométeres csíkszélességgel készülő processzorcsalád egy úgynevezett körgyűrűs architektúrával rendelkezik, amely lehetővé teszi a beépített grafikus motor számára, hogy osztozzon az x86 processzormagokkal a chipen található erőforrásokon és memórián, ezáltal fokozva a számítógép kalkulációs és grafikus teljesítményét az energiahatékonyság megtartása mellett.
Erőforrás elosztás már processzor szinten is
A processzormagok, a grafikus mag, a cache, valamint más részegységek, mint a memóriavezérlő egy körkörös kialakítású belső buszrendszeren kapcsolódnak össze, amely a kör mindkét irányában forgalmaz egyidejűleg a lehető legalacsonyabb késleltetés érdekében (az L3 cache-hez mind a processzormagok, mind pedig a GPU hozzáfér).
A Core processzorcsalád második generációja ezen túlmenően a Turbo Boost technológia egy továbbfejlesztett változatával rendelkezik. Ennek köszönhetően a chip automatikusan átcsoportosítja az erőforrásokat, hogy az alkalmazások szükség esetén a lehető legnagyobb teljesítménnyel fussanak.
Például ha egy alkalmazás csak egyetlen processzormagot használ ki, akkor a chip a többi mag által meghagyott energiakeretből jelentősen megnöveli az órajelet. Ha játékokat vagy egyéb grafikailag intenzív szoftvert használunk, akkor az energiabüdzsét a grafikus maghoz csoportosítja.

Befellegzett a videokártyáknak (?)
A cég szerint ez az eddigi legnagyobb teljesítményű lapkakészletre integrált grafikus motor, ráadásul az új chipek hardveres video dekódolóval rendelkeznek a videók hatékony visszajátszásához, amit Perlmutter demonstrált az IDF közönsége előtt. Az új Core chipek továbbá egy új vektoros kiterjesztéssel, az AVX-szel érkeznek.
A korábbinál kétszer szélesebb, 256 bites vektoros végrehajtás révén a nagy tömegű adatokkal dolgozó számításintenzív kódok, mint például a videoszerkesztés, 3D-gafika, fotómanipulácó, sokkal nagyobb sebességgel futnak. A második generációs Core processzorokkal szerelt asztali és hordozható számítógépek várhatóan jövő év elején kerülnek a boltokba.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható sg.hu
***
Kapcsolódó cikkek:
| ||||
| < Előző | Következő > |
|---|
Hozzászólás
101 IKT ötlet
| Tovább |
|
| Tovább |