Számítógépek - Okostelefonok

Lenovo K800: Az Intel első új okostelefonja A Lenovo K800 okostelefon első ránézésre nem több, mint egy a sok új, most bemutatott mobiltelefon közül. Szerencsére egy a felsőkategóriások közt:


a K800 ugyanis egy 4,5”-os méretű, 720p felbontású kapacitív kijelzővel felszerelt masina, amely az android 2.3-as verziójával érkezik. (A végleges változatban már 4.0-ás lesz, a CES tesztpéldányok viszont 2.3.7-et kaptak, saját Lenovo-sított kezelőfelülettel.) A processzor egy 1,6Ghz-en futó Intel Medfield


A gép 8 megapixeles kamerája dual-LED vakuval és 3200-as ISO érzékenységgel rendelkezik, Bluetooth 3.0 és HSPA+ kompatibilis. A kiállított modellben 1900 mAh-s akku volt. Ezen részleteken túl homály fedi a készülék sok lényeges részletét. Azt azonban tudni, hogy a mobilt a China Unicom mobilszolgáltatónál lehet majd kapni a második negyedévtől. Sajnos azt nem tudni, hogy valaha is elérkezik-e Európába, és az eddigi, kizárólag Kínában megjelent Lenovo mobilok alapján a legvalószínűbb válasz, hogy nem.


Az előzetes tesztek alapján az Intel új chipje teljesítményben – az Atom név ellenére – egyáltalán nem lebecsülendő. Igaz, az ARM helyetti x86 architektúra azt jelenti, hogy bizonyos programokat (Intel becslés: a Market 25%-a) nem képes a chip natívan futtatni, és futás közbeni átfordítás szükséges. További problémát okoz, hogy ezen appok jelentős része azért használ natív kódot, hogy elegendően gyorsan tudjon futni. (pl játékok, számításigényes appok.) Az Intel kezdetekben ~90%-os kompatibilitást ígér az Android Marketen elérhető appokkal, bár ez csak az Intel saját marketingszövege, és jelenleg megerősíthetetlen.

Mielőtt pedig vágyakozóan tekintünk az Intel új chipjére, ne feledjük el: a mobilszegmensben az Intel nem az alacsony fogyasztásáról volt híres, épp ellenkezőleg. Az előző bekezdésben említett kódfordítás pedig mindenképp extra fogyasztást jelent majd. A mostani okostelefonok egyik leginkább meghatározó hátránya pedig épp az alacsony akkuidő, amit ezek miatt az Intel egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz javítani. Az igazi kérdés tehát leginkább az, hogy egy év múlva mivel rukkol elő az Intel?

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás:

101 IKT ötlet

 - Interaktív Oktatástechnika Portál - Információk egy fedél alatt www.iot.hu - interaktív tábla, feleltetőrendszerek, feleltető rendszerek, digitális tananyagok, digitális írástudás, online tananyagok, interaktív tananyag, e-tananyag, elektronikus tananyag, pedagógus képzés, IKT képzés
Fizika: Newton gravitációs törvénye és a bolygómozgás
 
Az alábbi nevezetes kép Newton könyvéből azt szemlélteti, hogy a földi tárgyakra és az égitestekre azonos törvények érvényesek.
Tovább
Problémamegoldás az informatika eszközeivel – A nyelvi akadályok elhárítva?Problémamegoldás az informatika eszközeivel – A nyelvi akadályok elhárítva?

 

Vajon milyen lesz az életünk, amikor a mostani középiskolás korosztály kikerül a munka világába? Ha megnézzük a Microsoft jövőt idéző videóját, megannyi forgatókönyvet láthatunk, s belepillanthatunk, hogy min dolgoznak a kutatók, s fejlesztők az informatika területén. A jelen cikkben viszont egy létező eszköz prototípusával fogunk megismerkedni, ami nyelvi akadályokat készül leküzdeni, nem is akármilyen módon.

Tovább